É V K Ö N Y V

Iskolánk a 2009/2010-es tanévben ünnepelte 50. születésnapját.
Erre az alkalomra készült el jubileumi évkönyvünk
"Ballagó idő" - az 50 éves iskola Rácvároson 1959 - 2009
címmel.
Olvasható a könyvben iskolatörténeti áttekintés, tanárok és diákok visszaemlékezései, részletes tudósítás a jubileumi év eseményeiről és sok-sok fotó idézi a fél évszázadot.

Ezen az oldalon részleteket közlünk a könyvből.
Aki kedvet kap az olvasáshoz, az emlékezéshez, vagy ismerkedni akar iskolánkkal, annak jó szívvel ajánljuk a tanáraink által szerkesztett munkát.

Az évkönyv korlátozott számban még megvásárolható a titkárságon
illetve megrendelhető az osztályfőnököknél.




„Itt nőttem fel, szemben laktam az épületeddel, játszottam a fenyvesben, titkok tudói, gyantás tűlevelek közt. Harminc-negyven év eltelt és mennyit nőttek a fák! Az évgyűrűk, a fákon a kéreg, mint a szarkaláb a szemem körül, mint a szelíd ráncok az arcomon.
Időutazás volt szeptemberben az évnyitón, látni a sok ősz halántékot, az egykori tanárokét, látni magam gyermekként, ahogy átszaladok az udvaron, gólt rúgok, verset mondok egy évnyitón vagy évzárón, látni anyám, ahogy ébreszt, hallani előtte a lépteit, ahogy csukódik a vasajtó és a remény ütemére lépdel, ébred már az ő szép, okos fia, tanár lesz, ha felnő, mindenki meglátja. Nem lettem tanár, anyám, nem lettem az, iskolám. Ember lettem, de holtomiglan gyermek. Füveid közt játszottam, itt írtam első versemet, itt szerettem először szőke, barna bodros fürtöket. Ha meglátom köveid, megérzem nehézkes illatod, emlékek támadnak meg, valami gombóc kerül a torkomba, nyomás a szívemre és kiszalad egy könnycsepp a szememből.
Lennék még gyermek, fociznék, tanulnék, szót fogadnék anyámnak, de nem lehet már. Elgurult az idő, mint a kavics. Itt nőhettem fel. Kinek kell megköszönnöm?”

Prokop Gábor
örökre diá
k mottója

50 év, egy fél évszázad, 600 hónap, 2625 hét, 18262 nap, körülbelül 732 000 tanóra, 23 000 dolgozatírás, 340 000 felelet, 61 000 intő, de körülbelül 87 000 jeles! Mi történt ez alatt a világban?
Azokban a napokban, amikor 1959. október 3-án átadták a Mecsekaljai Általános Iskolát, a Luna-3 űrszonda fényképeket készített a Hold addig ember nem látta túlsó oldaláról. Abban az évben készült el Magyarországon a Bogáncs című film Fekete István regényéből, Amerikában pedig Oscar-díjat kapott a Ben Hur. 1959-ben jelent meg Ottlik Géza Iskola a határon című regénye, Mándy Iván pedig megírta a Csutak és a szürke ló történetét. Júliusban kezdték el sugározni a Kossuth Rádióban a Szabó család című sorozatot. 1959-ben búcsúzott Magyarország Jávor Páltól, a világ pedig Gérard Philipe-től. De ebben az évben született Kovács András Ferenc költő és Rudolf Péter színész...

részlet a jubileumi évnyitó műsorából

Egykori igazgatók írásaiból:

Részlet Básthy Endréné: Tizenhárom évig az én iskolám című visszaemlékezéséből:

1958 nyarán költöztünk Pécsre Csanádapácáról, ahol az iskola igazgatója voltam. Meszesen kaptam állást és egy népes első osztályt. A következő évben már az akkor felavatott 39-es dandár úti iskolában tanítottam, szintén elsősöket. Szerettem a kicsiket. Igazán szép feladat kis tudatlanokból „tudóst” nevelni. Pedig a tanító néni ezt teszi. Így aztán természetes, hogy 1962 júniusában nehezen adtam be a derekam, amikor a művelődési osztályra behívattak, hogy vállaljam el a Mecsekaljai Iskola igazgatását...


Részlet Czimmer Józsefné emlékeiből:
Ha visszagondolok erre a 11 évre, amit a Mecsekaljai Iskolában töltöttem, életem egyik legszebb és legeredményesebb korszaka volt. Kiváló emberekkel dolgozhattam együtt, olyan nevelőkkel, akiket a hivatástudat és a gyermekszeretet jellemzett. Fegyelmezett, jó szándékú tanulókkal, segítőkész szülőkkel...

Katits Kálmán írásából:
Örömmel és büszkeséggel vettem részt az ötvenedik jubileumi tanévnyitó ünnepélyen, abban az iskolában, ahol 26 évig tanítottam, ebből 14 évig az iskola igazgatója lehettem...
...Azt is elmondhatom magamról, hogy a pincétől a padlásig ismerem az iskolát: mert nem csak igazgató, földrajz-testnevelő tanár, hanem hat évig kazánfűtő is voltam. Azt hogy itt az iskolában 26 év alatt milyen munkát végeztem, nem az én feladatom megítélni, de jó érzés visszaemlékezni egy-két eseményre...


Dr. Tratnyek Magdolna gondolatai:
Szakmai pályám legszebb és legnehezebb pillanatait ennek az iskolának köszönhetem. Büszkeséggel töltenek el az elért eredmények. Sok kiváló tanítványunk volt. De hiszem, hogy sikerük mögött, tehetségük mellett ott volt a mi támogatásunk is. Ha kellett, magántanárt is fogadtunk tehetséges tanítványunk mellé. És voltak „rosszfiúk”. Sikernek élem meg, hogy őket sem taszítottuk el, segítettünk nekik. Ma is rám köszönnek. Hálával tartozom a szülőknek, akikben igaz és értő partnerekre találtam. Sok kollégámról is elmondhatom ugyanezt...


Tanáraink írásaiból:

Garai Imréné Vörös Margit írja:
A tantestület régi tagjaitól a bizalmat, és a munkához minden segítséget megkaptam. Pápa Margitka, Kármán Józsefné, Anni, a Solti házaspár, Ágnes és Gyula, Marosszéki Józsefné, Irmi türelemmel álltak mellém tapasztalatlanságom bármelyik problémájában.
Különös ajándék, hogy velük dolgozhattam együtt. Sokat számított, hogy a szülők többségét ismerték, sőt tanították is őket. Akik ebben az évben kerültek ide, azok közül Nagy Sándorné, Mária, Szapu Lászlóné, Irénke, Lévai Jánosné. Rózsa szintén a nyugdíjig hűek maradtak az iskolához...

Kovács Szabolcs emlékezik:

Boldog és megelégedett vagyok, mert szerettem a munkámat, szerettem a gyerekeket, és magam is sok szeretetet kaptam tőlük. Azóta sok minden megváltozott, az Úttörő utcából Pázmány Péter lett, az iskolát átépítették, neve is új lett, de bennem a régi érzés ma is melengetően bizsereg a szívem táján, ha arra visz az utam...

Stibi Györgyné gondolataiból:
Délelőtt tanítottunk, délután sötétedésig dolgoztunk. Sportpályát építettünk, szülőkkel, tanulókkal salakos pályát készítettünk. Az oldalába, hogy ne folyjon le a föld hetedikes, nyolcadikos lányokkal sziklakertet létesítettünk, virágokat ültettünk. Fásítottunk, a kopár iskolaudvart otthonossá tettük. Az északi és északkeleti oldalra fenyőfákat, lejjebb lombos fákat, nyírfát és kanadai nyárt. Ma is látható a több százból egy-kettő.
Munkánkat az akkori TV fekete-fehér képben közvetítette 1960 tavaszán...


Rozs Lászlóné írja:

A kis „móriczi kertből” virágkertészet fejlődött, ahonnan kisdiákok százai kerültek ki tudással teli virágkosárkával, és olyan célokkal, melyek megvalósításához biztos alapokat szereztek itt.
Büszkén vállalom ennek az iskolának múltját, jelenét, megelégedéssel szemlélem, jövőjét bizakodva, sok-sok pedagógiai, nevelési sikert remélve várom...

Karsai Atiláné emlékeiből:
Az 1990-91-es tanévtől agrártechnikát tanítottam. A gyakorlati oktatás az iskola területéhez tartozó 2000 m2-es területen folyt. Tanulóink megismerkedtek a zöldség, gyümölcs, gyógy- és dísznövénytermesztés alapvető ismeretivel, teendőivel. A közvetlen ismeretszerzés, tapasztalat, környezet- és egészségvédelem, biogazdálkodás (megjelent cikk: Biogazdálkodás a Rácvárosi Általános Iskolában, Pécsi Környezeti Nevelés) mind hozzájárultak a gyermekek személyiségfejlesztéséhez, manuális élményekhez való hozzájutásához, ami még ma az internet világában sem elhanyagolható...

Szabó Lászlóné visszaemlékezéséből:

Abban az iskolában kezdtem tanítani, ahol felső tagozatosként tanultam. Ennek is volt egy különös családi hangulata. Férjhezmenetelem után a Rácvárosi Általános Iskolában dolgoztam. Már a gyes ideje alatt figyeltem az iskolával közös kerítésünk mellől az iskolaudvart, szünetekben hallgattam a gyerekek zsivaját. Nagyon örültem, hogy ebbe az iskolába kerültem. A családias hangulat itt is rögtön érződött. Kedves, segítőkész idősebb és szimpatikus fiatal kollégák fogadtak...

Bán Antalné írásából:

Mindig örömmel emlékszem a szép Móricz napokra, karácsonyi ünnepélyekre, színvonalas irodalmi- és kórus előadásokra. Nyugdíjazásom után is szívesen látogattam vissza az iskolába. A szép élmények mindig megmaradnak.
Modern új intézmény épült. Az ismert gyerekek elhagyták az iskolát, felnőttek. A tantestület megváltozott. Ez már egy új világ...

Jakab Éva gondolataiból:
Büszke vagyok az Éneklő Ifjúság helyezéseire, arra, hogy a Pécsi Gyermekfesztivál közönségdíját a Rácvárosi Iskola Kórusa kapta, arra is, hogy a Pécs TV karácsonyonként a „rácvárosi” műsorból vetített részleteket és hogy koncertet adhattunk a kertvárosi református templomban is. Ezek mind szakmai sikerek, de örülök annak is, hogy tanítványaim közül többen zenei területen találták meg hivatásukat...

Hantosi Jánosné Máté Gizella emlékezése:

Tanítóként mindent megvalósíthattam, amiről gyermekkorom óta álmodtam. Lehettem meseíró és mesemondó, zenész, énekes, műsorvezető, forgatókönyv-készítő, színdarab- és versíró, naponta színész és „pszichológus”, természetvédő, „védőügyvéd”…

Dér Gyuláné írja:
Hogy is alakult, végződött az életpályám? Kezdődött valahol lent, azután egyre feljebb, ahogy a tudományok tortájából minél több szeletet igyekeztem elfogyasztani. Már úgy véltem, hogy ismereteimet úgy tudtam továbbadni tanítványaimnak, hogy azt örömmel tették magukévá. Több ízben szülők is megkerestek, mert gyermekük otthon újságolták: „ma ezt tanultam Klári nénitől…” Apuka is jött, hogy megnézze, hogy sütjük a palacsintát! Anyuka boldogan kérdezte – hogy sikerült megszerettetni a lusta lányommal a varrás, főzés és háztartásvezetés tudományát?...

Horváth Jánosné emlékeiből:

Jó érzéssel gondolok vissza a tanári karra, a két óvoda dolgozóira, a technikai dolgozók kollektívájára, ahol jól éreztem magam. Részese lehettem annak az örömnek, hogy iskolánk bővült, modern étteremmel, aulával, új termekkel, pénztárunk is tágasabb helyiségbe költözött. Örök emlék marad az a többlet, ami az iskolai élettel járt, a kulturális rendezvények, az iskolai ünnepségek, a bensőséges karácsonyi vacsorák, a színházlátogatások, a könyvtárban szervezett érdekes előadások, a tantestületi kirándulások, avató ünnepségek és sorolhatnám tovább...

Diákok emlékei:

Dr. Sarlós Tamás mondja:
Két szenvedélyem van a mai napig, a zene és a sport, mindkettő szeretetét az iskolában eltöltött évek alapozták meg, a karének, ahogy akkor hívták és a testnevelés órákon, illetőleg a szabadidőben történt közös játékok. Akkoriban még szegényesebbek voltak a technikai lehetőségek, szerényebb volt az épület is, de mi akkor is szerettünk ide járni, hiszen nem is ezek a dolgok a legfontosabbak, hanem a JÓ PEDAGÓGUSOK - így csupa nagybetűvel – és a diákok, akik a vidámság közepette teljesítik az adott életkornak megfelelő kötelességeiket...

Dr. Nagy Mária írja:
Meggyőződésem szerint egy iskola az által tölti be küldetését, hogy diákjai a tanulmányi idő alatt mennyi gazdagságot gyűjthetnek a szívükbe, ami majd egész életüket bevilágíthatja. Amikor aztán az éjszaka közeleg, akkor a jó élmények, mint kis csillagok gyulladnak fel a szívükben...

Gittáné Greguricz Éva a 40 éves osztálytalálkozóról mesél:

Az érkezés percei fantasztikusak, felemelőek voltak. Pillanatok alatt eluralkodott a ká­osz, fuccs lett a mi jól eltervezett fogadásunknak! Borultunk egymás nyakába, ölelkeztünk, soroltuk a másik ne­vét, nevettünk, könnyeztünk örömünkben a másik láttán. Nem kevesen vol­tunk, akiket a 40 év alatt másfelé vezetett az élet és nem találkoztunk egyszer sem.
Nem egyszer elhangzott a „- te ki vagy” kérdés, mire már jött is a válasz: „- na mit gondolsz, kire tip­pelsz?” Aztán rögtön ki is derült, hogy a gondolat, tipp helyes volt-e vagy sem!...

Váradi Nusi 1975-ös naplójából közöl részletet:
1975. január vége, február eleje:
Egyik nap az iskolában őrsi órát tartottunk. A szövegi rész után bezártuk az ajtót, mert a fiúk mindig kellemetlenkedtek.
Csütörtök: Irtó balszerencsés nap. Első óra földrajz. Elkezdődik a felelés. Takács áll a térképnél. Az anyagot rosszul tudja. A tanárnő kihív engem...

Studi Gabriella emlékeiből:
Az életem azóta úgy alakult, hogy ritkán járok a régi iskola fele. Tudom persze, hogy az élet rendje a változás, a fejlődés, de ha néha arra járok, mindig valami megszokott, régről ismert dolgot keres a szemem. És persze örülök, hogy az iskola az elmúlt években megszépült, kibővült, az én szívemben és lelkemben mégis ugyanúgy él, amilyen harminc évvel ezelőtt volt, az akkori arcokkal, osztálytársaimmal, tanáraimmal, a nagy fenyőkkel az épület előtt és a bokor alól kikandikáló kőrókával...


Poprócsi Tímea emlékezik:
Az első tanítási napon bemutattak a már jól összeszokott osztálytársaimnak, és az én osztályfőnököm és tanító nénim Kováts Szabolcsné Rozika néni feltette a nagy kérdést, ki szeretné azt, hogy padtársa legyek. Meglepetésemre nem kellett sokáig várnom hamar jelentkezett egy osztálytársam, hogy mellé ülhetek...

Megyes Marina írja:
Élmények közt szerepelnek az osztálykirándulások. Ezek fontosak voltak, hiszen itt más oldalról is megismerhettük a minket tanító tanárokat (kicsit szabadabban, máshogy, mint tanítás közben), azon túl, hogy sok szép helyen jártunk Magyarországon belül. Így az országunkat is megismertünk a tankönyvek leírásain kívül is, mely szerintem nagyobb élményt és tartósabb emlékképet ad...

És így tovább...

Olvashatunk még a könyvben iskolánk mai arcairól, a sportéletről, az általunk rendezett versenyekről, a táborozásokról, a napköziről, a könyvtárunkról, a szakkörökről az alapítványunkról, a diákönkormányzatról.
Részletes tudósítás olvasható a jubileumi év eseményeiről és minden valaha ide járó diák, itt dolgozó munkatárs megtalálhatja nevét, ami most már nem törölhető ki az ötven év történetéből...